Egészégmegőrzés Blog

Kedves Olvasó!

A gyógytornász szakma, mint minden más egészségügyi szakma is többrétű. Nem lehet beskatulyázni a dietetikust, hogy csupán étrendeket állítana össze, hogy az ápoló mindössze ápol, hogy a laboratóriumi analitikus csak vért venne, vagy a gyógytornász csupán tornáztatna. Mindannyian szélesebb sprektrumú munkát látunk el, felelősséggel tartozunk a beteg egészségéért. Éppen ezért többek között a betegoktatás mára már az egyik legfontosabb része lett a betegellátásnak, hiszen a megfelelő tájékoztatás mindennek az alapja. És kitől is kaphatna a kedves páciens hitelesebb információkat, mint az egészségügyi dolgozótól, a szakembertől.

A mindennapjaim során én is gyakran ismétlődő kérdésekkel találkozom, sokszor egy-egy új terápiás lehetőség hatásaira, egy torna eszköz felhasználhatóságára, a munkakörnyezet kialakítására, egy adott mozgásforma ellenjavallataira, vagy éppen a gerincvédelmi szabályokra vonatkozóan. Jelen sorok és maga a blog is ezen gondolatmenet alapján született. Szükségszerűnek éreztem felületet adni a gyakran ismétlődő kérdéseknek és válaszoknak, az egészségünk, ezen belül is a mozgásszervi érintettségű mindennapi problémák gyógytornász szempontú megközelítésére. Leszögezem azonban, hogy ezekben az írásaimban a laikusok közérthető nyelvű tájékoztatása a cél, nem pedig a komoly kutatásokon alapuló szakcikkek megfogalmazása és papírra vetése.

Nos, kedves böngésző, vágjunk bele! Remélem sok hasznos és érdekes információval tudok majd szolgálni.

Korábbi bejegyzésekben már említettem, hogy érdemes lenne az ülőfelszínt dinamikus ülési lehetőséggel (fit ball, dynair párna) helyettesíteni. De most nézzük a „hagyományos”, forgószékkel, vagy egyéb statikus ülőfelszínnel a munkakörnyezet helyes kialakítását...

Gimnasztikai labda, ülő labda, fitness labda, fitt ball labda. Sokféle néven emlegetik, lényegében azonban egy és ugyanarról beszélünk. Egy óriási labdáról, amely személy szerint nekem a kedvenc torna eszközöm. Gyakorlatilag...

Ülő munkavégzés - na de mi a gond vele?

Hazánkban a dolgozók harmada a munkája során passzívnak tekinthető a mozgás szempontjából az ülő munkavégzés miatt. A különböző testhelyzetek közül az ülésben nehezedik a gerincünkre a legnagyobb terhelés. Egyenes helyzetben...