Bemutatkozás
Van aki gyerekkora óta tudja, hogy mi szeretne lenni felnőttkorában, van aki sokáig keresi a megfelelő foglalkozást és van akit oda vezetnek, ahol lennie kell. Az utóbbiak közé tartozom én is, és hamar rájöttem, hogy erre vágytam egész életemben, csak nem tudtam pontosan megfogalmazni … valójában azt sem tudtam, hogy mi is az a gyógytorna. 🙂 Ma már tudom, és el sem tudom képzelni, hogy mással foglalkozzam. 🙂
Gyermekként örökmozgó voltam, felnőttként sportoló és egészségtudatos. A mozgás, a sport és nem utolsó sorban a beteg emberek iránti szeretetem egyenes utat biztosított az egészségügyi pálya felé. 2010-ben szereztem meg a gyógytornász diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjában. A diploma megszerzése óta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetében dolgozom. A munkahelyemen a neurológia, ortopédia, reumatológia, traumatológia területén sikerült mélyebb ismeretekre szert tennem. Fő területemnek a gerincproblémákat tartom, de szívügyemnek tekintem a gyermekbénulásos betegek jelenét, jövőjét is. A főiskolai hallgatók oktatásán, gyakorlatvezetésén túl konzulensi, opponensi feladatokat is vállalok. A magánrendelőmet Zalaegerszeg szívében 2018-ban nyitottam meg.

Évek óta aktív tagja vagyok a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának, kezdetben, mint helyi,- területi, majd országos küldött, jelenleg pedig mint vizsgabizottsági tag és a Területi Számvizsgáló Bizottsági Elnöke.
A tudomány iránti érdeklődésem és a szakmai fejlődés a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára vezetett, ahol 2016-ban elvégeztem a Fizioterápia Mesterképzés szakot, 2023-ban pedig a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájában „Summa cum laude” minősítéssel doktori fokozatot szereztem.
A délutánjaim során sem szakadtok el a mozgástól, 10 éven keresztül tartottam – elsősorban preventív céllal – csoportos foglalkozásokat, továbbá aktívan veszek részt sport rendezvényeken mind prezenterként, mind tanácsadóként/előadóként.
Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem/lehetek az elmúlt évek egyik legnagyobb horderejű eseményének, a Restart sportfesztivál Zalaegerszegnek, melyen mint az esélyegyenlőség jegyében indított programsorozat ötletgazdája, a mozgássérültek sportolási lehetőségéért felelős szervező vállaltam szerepet. Nem kis célom, a mozgássérültek segítése, a helyi sportolási lehetőségeik fejlesztése és bővítése, melynek egyik központi eleme a kerekesszékes vívás meghonosítása volt Zalaegerszegen 2019-ben. 2022-ben beválasztottak az International Wheelchair and Amputee Sports Federation (IWAS) orvosi tanácsadó bizottságának tagjai közé.
Sikerként könyvelhetem el számos beteg felépülését, az első lépésekhez való hozzásegítést a kerekesszékből a nagyvilág felé, a remény és a hála könnycseppjeit, a fejlődés, a tapasztalás lehetőségét, a munkámat és a munkatársaimat, a betegeket.










végzettségeim
- Gyógytornász BSC
- Gyógytornász MSC
- Ph.D fokozat

További végzettségek
KONGRESSZUSI ELŐADÁSOK / PUBLIKÁCIÓS LISTA

- 2023. október 18. Pannon Tudományos Nap,Veszprém
- 2022. december ISPOR, Bécs
- 2022. május ISPOR, Washington
- 2021. november 25-26. Gerontológiai Napok 2021. Nemzetközi Tudományos Konferencia, Debrecen
- 2021. május 14. Magyar Rehabilitációs Társaság – Fiatalok Fóruma, online
- 2020. november 27. A Magyar Rehabilitációs Társaság XXXIX. Vándorgyűlése, Budapest
- 2020. szeptember MESZK VII. Szakdolgozói Kongresszus, Siófok
- 2020. május ISPOR, Orlando
- 2020. március 6. III. Egerszegi Egészségturizmus Kiállítás és Tudományos Konferencia, Zalaegerszeg
- 2019. szeptember MESZK VI. Szakdolgozói Kongresszus, Siófok
- 2018. november ISPOR, Barcelona
- 2018. november 5-6. Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház XII. Szakdolgozói Tudományos Nap, Balatonakarattya
- 2018. szeptember MGYFT szakmai nap, Zalaegerszeg
- 2018. május 25. Magyar Rehabilitációs Társaság – Fiatalok Fóruma, Debrecen
- 2018. április PEME Konferencia, Budapest
- 2017. május Magyar Rehabilitációs Társaság – Fiatalok Fóruma, Mohács
- 2017. augusztus MESZK IV. Szakdolgozói Kongresszus, Siófok
- 2016.december Magyar Gerincgyógyászati Társaság Jubileumi Ülés, Balatonfüred
- 2016. október MESZK Tagozati napok, Budapest
- 2016. szeptember Magyar Gyógytornász Társaság Zala Megyei Szervezete Szakmai Nap, Zalaegerszeg
- 2016. szeptember MESZK III. Szakdolgozói Kongresszus, Siófok
- 2016.június HÉMORI Ápolásszakmai nap, Hévíz
- 2013. május HÉMORI Fizioterápiás szakmai nap, Hévíz
PUBLIKÁCIÓS LISTA
- Value in Health, Volume 25, Issue 12S (2023)
L Horváth, A Pakai, V Keczeli , BZ Mrekváné, C Bálint, E Miszory, I Boncz, Z Verzár: The Connection Between the Lunar Cycles and the Number of Births in Hungary
- Value in Health, Volume 25, Issue 12S (2023)
A Pakai, DP Studinger, K Szabó-Gabara, I Madarász, D Pusztai, E Miszorym, I Boncz, K Kozmann: Examination of Quality of Life and Sexual Functions Among Women With Cervical Cancer
- Value in Health, Volume 25, Issue 12S (2022)
Miszory, E., Járomi, M., Horváth, B., Keczeli, V., Verzár, Z., Alfoldi, Z., Boncz, I., Pakai, A.: Improving the Physical Function of Wheelchair Fencers
- Value in Health, Volume 25, Issue 12S (2022)
Pakai, A., Studinger, DP., Szabó-Gabara, K., Madarász, I., Pusztai, D., Miszory, E., Boncz, I., Kozmann, K.: Examination of Quality of Life and Sexual Functions Among Women with Cervical Cancer
- Value in Health, Volume 25, Issue 6, S1 ( 2022)
Miszory, E., Járomi, M., Borbély, N., Horváth, L., Verzár, Z., Ferenczy, M., Boncz, I.., Pakai, A.: Flexibility in Water and on Land over 50 years
- Value in Health, Volume 25, Issue 6, S1 (2022)
Gál, C., Keczeli, V., Miszory, E., Alföldi, Z., Csákvári, T., Máté, O., Boncz, I., Pakai, A.: Cross-Sectional Analysis of Nurses’ Musculosceletal Health
- BMC Sports Science, Medicine and Rehabilitation 14:131 (2022)
Erika Viktória Miszory, Alexandra Makai, Annamária Pakai, Melinda Járomi: Cross‑cultural adaptation and validation of the rapid assessment of physical activity questionnaire (RAPA) in Hungarian elderly over 50 years
- Magyar Gerontológia 13: 98-100 (2021)
Miszory Erika Viktória, Járomi Melinda, Pakai Anamária: Különböző közegben végzett progresszív balance tréning hatékonyságának vizsgálata nyugdíjasok körében
- JOURNAL OF PUBLIC HEALTH 29 : 1 pp. 10-19. , 10 p. (2021)
Miszory Erika, Járomi Melinda, Pakai Annamária:
Quality of life in Hungarian polio survivors
- Nővér 33 : 5 pp. 3-14. , 12 p. (2020)
Miszory Erika, Járomi Melinda, Pakai Annamária: A mozgásterápia szerepe a csontritkulásos betegek egyensúlyfejlesztésében és esésmegelőzésében- Szisztematikus
irodalomelemzés
- Rehabilitáció, 30 (2020) pp.2-3. 59
Miszory Erika: Bilaterális musculus quadriceps femoris ín ruptura komplex rehabilitációja
- Fizioterápia, XXIX/3 (2020) pp.3-8.
Miszory Erika Viktória, Dr. Habil. Pakai Annamária, Dr. Habil. Járomi Melinda: A rendszeres fizikai aktivitás hatása 60 év feletti, alacsony fizikai aktivitású nők fizikális paramétereire és életminőségére
- Rehabilitáció, 30. (2020) pp. 11-18.
Miszory Erika Viktória, Pettyán Ilona, Pakai Annamária, Járomi Melinda: Quadricepsín rekonstrukciós műtét utáni funkcionális rehabilitáció bemutatása uni és bilaterális esetek alapján
- HIVATÁSUNK: A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA LAPJA ISSN 1787-8578: Különszám pp.29-30. (2020)
Miszory Erika: (Sport)élet a rehabilitáción túl - Value in health 23 , p. S231 (2020)
Miszory, E. ; Jaromi, M. ; Oláh A.; Csakvari, T. ; Boncz, I ; Pakai, A.: Progressive subaqual training 3 months follow-up in fall prevention of osteoporotic patient - III. Zalaegerszegi Egészségturizmus Konferencia Tanulmánykötet .Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (2020.) pp. 111-120.
Miszory Erika Viktória, Dr. Járomi Melinda, Dr. habil. Pakai Annamária: Akadálymentes Sportturisztika-Kerekesszékes vívás Zalaegerszegen
- HIVATÁSUNK: A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA LAPJA ISSN 1787-8578: Különszám pp.41-42. (2019)
Miszory Erika: „Maradj talpon!-Subaqualis terápiával az esésmegelőzésért” - Value in health 21 pp. S242-S242., 1 p. (2018)
Miszory, E. ; Jaromi, M. ; Olah, A. ; Csakvari, T. ; Boncz, I ; Pakai, A.: Quality of life of adult patients underwent poliomyelitis infectionduring childhood - PEME XVI. PhD – Konferencia : A 15 éves PEME XVI. PhD – Konferenciájának előadásai (Budapest, 2018. április 11.), pp. 191-208.
Miszory, E ; Karamanné, Pakai A ; Járomi, M.: Osteoporotikus betegek egyensúlyfejlesztési lehetőségei Balance trainerrel - HIVATÁSUNK: A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA LAPJA ISSN 1787-8578 : Különszám pp. 33-34. (2017)
Miszory Erika: „Lost-polio” - NŐVÉR, 30 : 3 pp. 29-34. (2017)
Miszory Erika: Egészségügyben dolgozók fizikális és mentális egészségfejlesztése - HIVATÁSUNK: A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA LAPJA ISSN 1787-8578 : Különszám pp. 27-27. (2016)
Miszory Erika: Egészségügyi dolgozók az egészségügyi dolgozókért

ELISMERÉSEK

- Semmelweis napi elismerés
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Vármegyei Területi Szervezet, 2023.07.01.
- III. helyezés
Fiatalok Fóruma, online, 2021. 05.
- Díjazás
László Gergely pályázat 2020. – Magyar Rehabilitációs Társaság
- AZ ÉV ELHIVATOTT FIATAL SZAKDOLGOZÓJA 2019.
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, 2019. - Legjobb előadói díj
MESZK VI. Szakdolgozói Konferencia, Siófok, 2019. 09. - Különdíj
László Gergely pályázat 2019. - Legjobb előadói díj
Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház XII. Szakdolgozói Tudományos Nap, Balatonakarattya, 2018. november - Különdíj
Fiatalok Fóruma, Debrecen, 2018. 05. - II. helyezés
László Gergely pályázat 2018. – Magyar Rehabilitációs Társaság - I. helyezés Az év szakdolgozói közössége tagja
MESZK Országos díj, Budapest, 2017. 12. - III. helyezés
Fiatalok Fóruma, Mohács, 2017. 05. - Legjobb előadói díj
MESZK III. Szakdolgozói Kongresszus, Siófok, 2016. 09.
Szolgáltatások
A gyógytorna kezelés egyik leghatékonyabb módja, ha egyéni foglalkozás keretében, személyre szabottan, a páciens mindenkori aktuális állapotához alkalmazkodva történik.
A kezelés során a páciens egy kezelőágyon fekszik, körülötte helyezkedik ez a 3 oldalfallal és 1 mennyezetei szerkezettel rendelkező függesztőrács, melyre a végtagokat, a teljes, testet vagy a test egy részét…
Napjainkban az egyik legnépszerűbb és legdivatosabb kiegészítő terápiává nőtte ki magát nemcsak a rehabilitáció, hanem a prevenció területén is a színes szalagok különböző formájú és helyzetű felragasztása.
Érdekli az egészségmegőrzés? Szeretne többet megtudni a mozgásszervi problémákról és kezelési lehetőségeikről? Szeretne a gyakorlatban is megismerkedni a gerinc…
A rehabilitáció minden területén, és minden életkorban használható különböző terápiás célokkal.
Célunk a testtudatosítás, az otthoni, könnyen elvégezhető gyakorlatok megtanítása és nem utolsó sorban a mozgás megszerettetésére.